Beilleszkedôk és kívülállók

A bölcsôde és az óvoda az elsô közösség, ahol a gyermekeknek meg kell találniuk a helyüket, a szerepüket. Pár év elteltével az iskola jelenti a következô próbatételt a társadalmi intézményekben való helytalálás izgalmas, de göröngyös útján. Egyes gyerekeknek nem okoz gondot a gyermekintézményhez való alkalmazkodás, a közösségbe való "betagozódás". Más apróságok hoszszas küszködések, hangulati, közérzetbeli, érzelmi zavarok árán találják csak meg ­ elôbb vagy utóbb ­ helyüket a többi gyermek között. Sajnos olyanok is akadnak, akik hosszú évekig magányosak maradnak, megpróbáltatásnak élik meg a közösségeket, és késôbb felnôttként munkahelyi alkalmazkodási zavaroktól szenvednek. Megpróbáltatások óvodája Csilla sok szépet és jót hallott otthon az óvodáról. Kicsit izgult, de nagyon várta az elsô napot. Minden rendben is zajlott, ott volt az anyukája is, délig maradtak, pompás mulatságnak tûnt az egész. A második héten tudta, hogy anyukája már nem maradhat. Nem nagyon bánta, nagylánynak érezte magát. Reggel édesanyja szomorú szemmel öltöztette. Hosszasan szorította magához, mintha messzi útra készülôdne. Neki ez volt a munka újrakezdésének elsô napja. Az óvoda öltözôjében anyukája szeme elhomályosodott, amikor búcsúzni készült. Erre Csilla is pityeregni kezdett, biztos lett benne, valami rossz fog történni. Mikor a mamája menni készült, Csilla már nagyon sírt, együtt sírtak mély szomorúságban. Csilla egész nap bizonytalanul érezte magát. Turkált az ebédben, forgolódott az ágyban, hiányzott a kedvenc tigrise, amivel eddig mindig együtt aludt. Alvás után kiült az ajtó mellé és eltökéltem várta édesanyját. Teltek a napok, de a helyzet nem változott. Sírva búcsúztak, Csilla végigküszködte a napját az óvodában, csak azt a pillanatot várta, amikor anyuka megérkezik. Senki sem értette, hogy az eddig oly közvetlen kislány, akit ott lehetetett hagyni rokonoknál még éjszakára is, mitôl lett ilyen magára hagyott, elbizonytalanodott. Hároméves kor körül a gyerekek érzelmileg, hangulatilag nagymértékben azonosulnak a fôszereplô szülôvel. Amikor bizonytalannak és szorongónak érzik a felnôttet, ôk is elvesztik bizalmukat, labilissá válnak. Gyakran az anyukák "szoknak be" a legnehezebben az óvodába. Három év otthon, szoros együttlétben, összeszokottságban, a felnôttnek is meghatározó. A gyes után vadonatúj életforma vár rájuk. Alkalmazkodni kell a megváltozott napirendhez, a feszes idôbeosztáshoz, sok új ingerhez és feladathoz. A nehezen elszakadó anyukák gyerekei is rosszul fogják venni az elsô akadályokat. Hiába készíti föl egy szülô okosan és kedvesen kicsinyét az elsô közösségre, ha a gyermek mást érez a viselkedésében, mint a szavaiban. a hároméves jobban hisz az érzéseinek, a kommunikáció rejtett csatornáiból gördülékenyebben olvas, mint a szavakból. Kevesebb gondja lesz annak a szülônek, aki végiggondolja, ô hol tart az elszakadás folyamatában, hitelesen tudja-e képviselni az új közösség elônyeit, szépségeit. Az is fontos, hogy a felnôtt megtalálta-e gyerekes anyaként helyét és szerepét a külvilágban. Magányos peremhelyzetûek Robi sok-sok próbálkozás után fogant meg. Mindenki szemefénye lett a családban, a rokonságban sem volt más kisgyerek. Mindentôl féltették, óvták. Idegen helyen nem evett, még a nagymamájánál is csak ritkán és keveset. Mindig édesanyjával volt, nagyon összenôttek, egy pillanatra sem akarta szem elôl téveszteni. Félénk, visszahúzódó gyerek lett Robiból. a játszótéren arrébb ment, amikor valaki elvette a lapátját, nem felelt, ha megszólították, bizalmatlan volt minden idegennel. Anyukája már elôre félt az óvodába szoktatástól, ô is ijesztônek látta a durvaságokat, a verekedôs fiúkat, örült, hogy az övé nem ilyen. Robi nehezen fogadta el az óvodát, de engedelmes kisfiú lévén beletörôdött. Semmi baj nem volt vele, csak alig evett, ritkán hunyta le a szemét alváskor, és senkihez nem közeledett. Eljátszott a szoba szélén vagy a kert rejtett zugában, várta, hogy elmúljon ez a nap is. Az óvodáskorúaknál is sokfajta jele van a beilleszkedési nehézségeknek. A leggyakoribb az érzelmek, indulatok labilissá válása. Szintén típusos tünet az elsô idôszakban az evészavar és az alvási problémák. Mind az evés, mind az alvás bizalmat, elengedettséget kíván. az a gyerek, aki jól eszik, mélyen alszik az óvodában, bizonyára gond nélkül beilleszkedett. Aki alig eszik, nem akar aludni, az még nincsen túl a nehezén. Nem tukmálni kell az ételt vagy erôltetni az alvást, hanem a bizalmatlanságot kell oldani, a szorongást mérsékelni. A megszokott plüssállatka, puha rongy vagy párnahuzat segít az otthoni, barátságos környezet felidézésében, az anya hiányának enyhítésében. Ezért is nevezi a lélektan "átmeneti tárgynak" ezeket. Az evést érdemes rábízni a kicsire (nem fog éhen halni), mi felnôttek sem leszünk jobb étvágyúak attól, ha ránk erôltetik az ételt, csak az ellenállásunk fokozódik. Hosszabban tartó alkalmazkodási zavart jelezhet, ha a gyerek agresszívvá válik a közösségben, avagy éppen ellenkezôleg, túlzottan passzívan és visszahúzódóan viselkedik. A kicsiknél elég nagy próbatétel az elsô közösségbe való beilleszkedés. A kislány vagy kisfiú, aki addig mindenki legszebb, legügyesebb királykis-asszonykája, királyfiúcskája volt, most csak egy lesz a sok közül. Neki magának, szülôi segítség nélkül kell megtalálnia azt a pozíciót a csoportban, amellyel elégedett lesz, jó közérzetét, elfogadását biztosítja. Félelmek az iskolától Bori várta is meg nem is, hogy elsô osztályos legyen. Érdekes volt a hátizsák, az emeletes tolltartó kiválasztása, a sok szép füzet, ceruza, színes papír izgatta fantáziáját. Már az óvoda utolsó évében is gyakran esett szó tanulásról, iskoláról. a lustákat, a rendetleneket, a figyelmetleneket az iskolával riogatták. Bori félt is, várta is az iskolát. A felnôttek elbeszéléseibôl megértette, hogy sok rossz és sok jó dolog helye a tanoda, legfôképpen pedig minden nagyon megváltozik majd az életében. Az elsô nap érdekes volt. Gólya osztály lettek, mindenkinek a nyakában lógott egy kis kép, hogy megismerjék az osztálytársaikat, a tanító néni meg ôket. Mosolygós Zsuzsa nénit kaptak, anyukája neki választotta, ez nagyon megnyugtatta Borit. Néhány óvodás társa is ebbe az osztályba került, igyekeztek összetartani. Amikor Zsuzsa néni megkérdezte, ki hozna neki egy kávét az automatából, ô tüstént jelentkezett. Soha nem volt még ilyen bátor. a kávét nem lötyögtette ki, fontos lett, és egybôl sokkal jobban érezte magát.  Az iskolába való beilleszkedés újfajta próbatétel elé állítja a gyerekeket. Néhány dologban hasonlít az óvodára, meg kell találni helyét és szerepét a kisiskolásnak a közösségben, el kell magát fogadtatni a tanítóval. Ez is éppen elég feladat lenne, de még a teljesítménnyel, a tanulással való viszonyt is ki kell alakítani. Nem utolsósorban a szülôk is sokat várnak az iskolától, tôle. Vége a "felhôtlen és gondtalan gyermekkornak". Érzelmileg, intellektuálisan iskolára éretlen gyerek, tanulási vagy beilleszkedési problémákkal fog küzdeni. Az alkalmazkodási zavarnak jele lehet a fokozott agresszivitás, a túlzott visszahúzódás, félelmek, kisgyerekes viselkedés, szorongást jelzô pszichés tünetek (ágybavizelés, hasfájás, fejfájás, alvás- vagy evészavar, rosszkedv, nyugtalanság). Az sem ritka, hogy tanulási zavar formájában jelentkezik az iskolai életbe való beilleszkedés problémája. Az a gyerek, aki sikerrel kezdi iskolai pályafutását, esélyesebb a sikeres folytatásra. Az elsô napokban fokozottan érdemes figyelni a gyermekre, támogatni, dicsérni, sikerélményeket nyújtani neki. Amit szeretünk, azzal szívesen töltjük el az idôt. Aki megszereti a tanulást, sok kellemes évnek néz elébe, és nem a szünidôk iránti sóvárgás tartja benne a lelket iskolaidőben.