A "Nem!" jelentésének megtanítása

A fegyelmezés eredeti jelentése nem büntetés, hanem tanítás, melynek célja az önfegyelem oktatása: hogy a gyermek megtanulja, hol a határ, és hogy ezen a ponton meg tudjon állni. A korlátokat ismerő négy-ötéves gyerek biztonságban érzi magát: tudja, hogy képes magát fékezni, és ez büszkeséggel tölti el. Az „elkényeztetett" gyerek nem ismeri a megszabott határokat, így hát elszántan próbálkozik, míg valaki rá nem szól, hogy "Nem! Elég volt!" Selma Fraiberg Varázsos évek (The Magic Years) című könyvében írja, hogy az a gyermek, akit nem fegyelmeznek, úgy érzi, hogy nem is szeretik. Vajon szülőként hogyan taníthatjuk fegyelemre gyermekeinknek? Többek közt úgy, hogy szavakkal illetve tettekkel értésére adjuk: "Valahányszor ezt csinálod, meg kell állítsalak. Egészen addig, míg megtanulod, hogyan fogd vissza saját magadat." A pofon nem megoldás A tettekkel való közlésen nem testi fenyítést értek. Ez a módszer manapság már nem elfogadott, mert figyelmen kívül hagyja a másik emberi méltóságát. A gyermek a bántalmazásból aligha tanul – illetve ha tanul is valamit, az az, hogy fojtsa magába az érzelmeit, és rejtse el haragját. mindennek legvalószínűbb eredménye az, hogy a gyerek később vezeti le dühét, máskor torolja meg az őt ért sérelmet. Erőszakos társadalomban élünk. Ha mi, szülők azt tanítjuk gyermekeinknek, hogy a nézeteltérések rendezésének módja az erőszak, az őket is erőszakos viselkedésre sarkallja. Valóban ez volna a célunk? Ráadásul a testi fenyítést csak addig alkalmazhatjuk „büntetlenül", amíg nagyobbak és fürgébbek vagyunk, mint a gyerek. Persze legtöbbünket elvertek néhányszor gyerekkorunkban. Ennek eredményeként nehéz nem ugyanígy reagálni, ha elveszítjük a fejünket. Édesanyám vesszővel fenekelt el minket, és nekünk kellett kiválasztanunk az ágat a bokorról. Ahányszor ez előfordult, ő is sírt, meg persze én is sírtam. A verés mindkettőnk számára traumatikus élmény volt. Megesküdtem, hogy én soha nem fogom ezt tenni a gyerekeimmel. Mégis mikor nagyon „rosszak" voltak, kísértést éreztem, hogy erőszakkal tegyek rendet. Amikor ilyen helyzetben elveszítjük a fejünket, rossz példát mutatunk a gyerekeknek: pontosan akkor nem tudjuk magunkat fegyelmezni, amikor tőlük azt várjuk, hogy önfegyelmet tanuljanak. Ez a célunk? Ötéves unokám nemrég azt mondta az édesanyjának (paprikás hangulatban lévő lányomnak): „Anyu, jobb lesz, ha erről majd akkor beszélünk, amikor megnyugodtál.” Ezért van az, hogy amikor a gyerek elveti a sulykot és fegyelmezésre szorul, a szülőnek feltétlenül nyugodtnak kell maradnia, uralkodnia kell magán, és nem szabad elfelejtenie, hogy a cél a tanítás, nem a büntetés.   Fegyelmezés lépésről lépésre A fegyelmezés kérdésével nem könnyű szembenézni. A nem otthon dolgozó szülőknek nehéz a gyermek viselkedését szabályok közé szorítani, amikor egész nap távol vannak. Az otthon maradó szülők jó része úgy gondolja, hogy a szigorú korlátok felállítása és betartatása helyett inkább „szép szóval” kellene hatni a gyerekre. Talán ők is inkább elkerülnék a határok kijelölésével járó összeütközéseket. Fegyelmezni különösen nehéz akkor, amikor a szülők nagy stressznek vannak kitéve. Ijesztő lehet, ha nem tudunk uralkodni magunkon, és megtapasztaljuk a gyerek iránti haragunkat. Hogyan fegyelmezzünk ilyen körülmények között? Íme néhány tanács: - Segít, ha jó előre eldöntjük, hogy miben vagyunk hajlandók engedni, és miben nem. A gyermek biztonságával kapcsolatban például nincs helye alkunak. Miután ezt eldöntöttük, már könnyebb világos szabályokat és büntetéseket megfogalmazni, majd azokat határozottan és következetesen képviselni. - Ha olyasmiről van szó, amiben engedhetünk, a fegyelmezést tartogassuk fontosabb kérdésekre. Ha mindig mindenre nemet mondunk, a gyerek végül nem veszi komolyan egyik tiltást sem. elvégre sokkal izgalmasabb látni, ahogy a szülőben felmegy a pumpa, és elszenvedni ennek következményeit. - Maradjunk nyugodtak, de legyünk határozottak. Amennyire lehetséges, próbáljunk következetesek maradni. Ha ez nem sikerül, ne lovagoljunk sokáig ugyanazon a témán. - Ha a gyerek hisztizik, és fegyelmezésre szorul, vonjuk félre, öleljük át, vagy küldjük a szobájába, míg meg nem nyugszik. - Amint sikerült lecsillapítani, üljünk le vele, és beszéljük meg az esetet. Magyarázzuk el neki, hogy miért tettük amit tettünk. Mondjuk el többször is: ugyanez fog történni „amíg meg nem tanulod fékezni magad”. Adjunk neki tanácsot, hogyan tanulhat meg uralkodni magán. Haim Ginott azt javasolja, hogy a szülő már négyéves kortól hárítson némi felelősséget a kisgyerekre: „Haragszom, amikor így viselkedsz. De nem szeretek haragudni rád. Szerinted miben segítsek, mit csináljunk, hogy ne viselkedj így, és ne legyek újra mérges rád?” Ha a gyerek javasol valamit, azt próbáljuk ki, és dicsérjük meg, ha az ötlete beválik. - Ismétlődő probléma esetén igyekezzünk rájönni, milyen ok húzódik meg a gyerek viselkedése mögött. Gondolkozzunk el: „Vajon ezzel a viselkedéssel mit akar velem közölni a gyerek?” Bizonyos esetekben a viselkedés teljesen természetes. A négy-ötéves gyermekekre például jellemző a füllentés, vagy hogy elcsennek kisebb-nagyobb tárgyakat. A hazugság valamilyen áhított körülmény elérésének vágyát tükrözi. A „lopás” pedig részben azt a vágyat fejezi ki, hogy a gyermek olyan szeretne lenni, mint a tárgy tulajdonosa. Az ok ismerete persze nem jelenti azt, hogy ilyen esetekben nem kell fegyelmeznünk; ez természetesen ilyenkor is szükséges. Viszont a rejtett célok megértése révén elkerülhetjük a túlzásokat, és nem reagálunk túl szigorúan a történtekre. Ha a gyerekkel együtt értelmezzük tettének mozgatórugóját, az sokkal hatékonyabb lehet, mint más fegyelmezési módszerek: „Tudom, hogy szeretnéd, ha ez igaz lenne, és én is szeretném. De mindketten tudjuk, hogy sajnos nem az.” - Ha túl vagyunk a megbeszélésen, valamilyen pozitív kijelentéssel teremtsünk békét: „Ugye milyen jó, hogy ezt tisztáztuk, most megint jóban lehetünk. Nem szeretek haragudni rád.” - Ne feledjük, hogy cselekedeteink példaként szolgálnak gyermekünk számára, hiszen az önuralmat csak tőlünk tanulhatja meg. Márpedig ez hatalmas felelősség.

 vissza a főoldalra